Oldalak
- Összegző könyvféle 1 rész BÁTORÍTÓ a kollegáknak - ÚJSÁGJAINK
- Összegző könyvféle 2.rész ÉLMÉNYKÖNYVEK és ÉLETÜNK KÖNYVEi
- Összegző könyvféle 3.rész Beszéljünk az időbeosztásról ! MIT-MIKOR?
- Összegző könyvféle 4.rész.PROJEKTEK és azok HÉTKÖZNAPJAI
- Összegző könyvféle 5. rész.Tanítás nincs is? Vagy mégis?
- Összegző könyvféle 6.rész a BESZÉLGETŐKÖR
- Összegző könyvféle 7.rész PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEK a FREINET PEDAGÓGIÁBAN
2012. november 13., kedd
2012. november 9., péntek
Rege a csodaszarvasról Honfoglalás
A harmadikos irodalmi tananyag egy jelentős része foglalkozott és foglalkozik a mai napig is, népünk őstörténetével. Csodaszarvas mondánktól , István király Állam alapításán át Mátyás király uralkodásáig.
Nagyon szerettem mindig ezt a részt, hiszen nekem magamnak is felejthetetlen emlékeim vannak nagyapám által.
Nagyon szerettem mindig ezt a részt, hiszen nekem magamnak is felejthetetlen emlékeim vannak nagyapám által.
Ő magyar - történelem szakos tanárként ahol csak lehetett összekapcsolta a két tárgyat. S én, gyerekként - a 60-as évek elején- az igen nagy dolognak számító diavetítőnk által - képi formában is, _mégpedig, a kor jelentős grafikusai által készített dia filmeken keresztül _, ismertem meg történelmünk jelentős korszakait.
Evidens volt számomra tehát, hogy amennyire csak tudom, adjam át tanítványaimnak azt az élményegyüttest amiben én részesültem.
Így bekerültek az osztály életébe a történelmi tárgyú diafilmjeim, Nagyapámtól féltve őrzött képes könyveim. Kiegészítve már zenei anyagokkal is.
Azt gondolom, sikerült is igazi élménnyé tenni tanítványaim számára ezeket a tananyag részeket is.
Illusztrálásként ehhez , a gyerekek által közösen készített "történelem könyvünk"-ket választottam.
Minden írást, rajzot ők maguk készítettek.
Különösen felhívom a figyelmet a borító oldalon lévő csodaszarvas rajzra amely nem másolás, átmásolás, hanem harmadikos tanítványom szabadkézi rajza egy szkíta arany szarvasról készült képről.
Ekkora már,( 1993) az osztályban lévő számítógép használata is elég magas szinten volt többüknek, így azon írtak amikor csak idejük volt rá. Arra azonban nem mindig volt kedvük, hogy a megszületett " művet" újra írják, nyomtassák, ezért itt jól megfigyelhető az a javítási mód amit Freinet pedagógusként alkalmaztam. ( A hibás rész figurává alakítása, és fölé írása jó változatnak). Ezt csak ajánlani tudom mindenkinek, függetlenül módszertani elveitől, mert a hibát átalakítva elviselhetővé teszi a gyermek számára az azzal való szembesülést, s egyben a javítás lehetőségét is megmutatja. Ugyanakkor jelzi is, hogy volt hiba, ami szintés fontos. Lélektanilag ennek nagy a jelentősége, hiszen a tévesztés a tanulás természetes része, és fontos, hogy a tanulónak az is maradjon. Ne megszégyenülés, kudarc, hanem csak egy állomás az úton. Amelynek korrigálásában aktív szereplő is egyben.
A könyv it tmegtekinthető:
2012. november 8., csütörtök
Freinet módszer az első osztályban 1991
A Pedagógia Szemlében Galamos Ritával és dr. Horváth H Attilával megjelent közös írásunk után megkeresett a Tanító című folyóirat egyik munkatársa, hogy írjak a folyóiratba munkámról. Így született meg első önálló cikkem. Amelyet aztán követett még pár, más médiumokban is. A Tanítóban 1991-ben márciusban és októberben is megjelent egy-egy írásom. Sajnos csak az októberi számban megjelent van már csak meg, amit átvett még abban az évben a frissen alakult FREINET MAGAZIN is.
2012. november 7., szerda
2012. november 5., hétfő
Őszi séta a faluban
Másodikos Freinet osztályommal _az Én élmény projekt lezárásaként_ kirándulást terveztem 1991. októberében. Természetesen máskor is voltunk már az iskolán kívül, de ez a kirándulás szervezésében, lebonyolításában merőben más volt, mint a korábbiak. ( A kirándulás 1991-92-es tanév őszén volt)
Két csoportra vált az osztály. Előtte megbeszéltük, hogy melyek lesznek a kirándulások célpontjai. s ennek következtében, érdeklődés szerint alakult, hogy ki melyik csoportba akart tartozni. Az egyik csoporttal én mentem míg a másikkal egy szülő.
A fiúk többségét természetesen az asztalos műhely érdekelte, míg a lányokat a számtalan apróságot áruló kis üzlet , a falusi viszonyokban . fogalomként működő Perge bazár
A két csoport végül a falusi pékség előtt találkozott össze , ahol az egyik kislány anyukája dolgozott, így megvendégeltek bennünket egy-egy mákos kukucsival, ami édes kalács tésztából készült.
A kirándulásról készült egy kis füzetecske , amelyben jól látható, hogy milyen komolyan vették azt, hogy megörökítsék maguknak, társaiknak a látottakat, hallottakat.
Rita színes vidám temploma és az Atyával készített" interjúja" híven tükrözi azt az élmény gazdagságot, amit számára jelentett a falu katolikus közösségéhez való tartozás
Márk még verset is írt, a kirándulásról.
Én meg így foglaltam akkor össze, hogy mi mindennel foglalkoztunk az" ŐSZI SÉTA a FALUBAN " kapcsán
2012. október 30., kedd
Nagykovácsi Freinet tábor 1990: mandala készítő műhely
Nagykovácsiban volt a tavaszi
Freinet tábor 1990-ben, s ott találkoztam először a MANDALA szóval, illetve azzal az
élménnyel amit egy mandala rajzolása, festése, színezése közben azóta sokszor
átéltem.
Marija -német kolléga- a tábor vége felé ajánlotta
kis műhelyében ezt a témát. A tábor zavartalan működésnek biztosítása lévén a
feladatom, alig jutott időm a műhelyekben való munkára, viszont minden nap meg
kellett új és új váratlan helyzetet, feladatot oldanom. Ettől már eléggé fáradt és
feszült voltam. S akkor egy hirtelen döntéssel elhatároztam, hogy a mandala
műhelyben részt veszek, mindent félretéve.
Így meghatározó és maradandó élményben volt részem. Hatása
azóta is tart.
Nem volt semmiféle magyarázat , ismertetés a MANDALA
fogalmáról, csak egy egyszerű kérés és egy szabály felállítása mentén
elkezdődött és tartott 2-3 órán keresztül a "munka", a mandalakészítés.
Kellemes , nyugtató lágy zene hallgatása közben kellett 2-2
résztvevőnek akik valamilyen szimpátia alapján, de szavak nélkül csak a
tekintetből választották vagy elfogatták egymást együtt festeniük.
Engem egy német kolléga választott, így ha akartam volna sem
tudtam volna beszélni, mert nem tudok sajnos németül Elkezdődött a közös munka.
Kaptunk egy kör alakú lapot (elég nagy volt kb 30-40cm átmérőjű)
kaptunk. Valamint festékeket tégelyekben, viszont ecsetet nem kaptunk, az ujjunkkal kellett festeni.
Nem volt téma,
nem lehetett szóban semmilyen információt átadni-kapni,
nem lehetett szóban semmilyen információt átadni-kapni,
halk, meditatív zene szólt, ebben kellett közösen létrehoznunk egy valamit erre a kör alakú
lapra.
Feszültségem az elején nemhogy csökkent volna hanem még
fokozódott, hiszen minden eddig ismert megoldása a megállapodásnak kiesett, s mégis
együtt kellett dolgoznunk. S akkor valahogy rájöttem, hogy nem feltétlen kell
alkalmazkodnom, egyszerűen elkezdtem festeni pirossal és kékkel. Ami önmagamat is meglepett, mert a piros színt sosem szerettem
igazán.
S ahogy az ujjaimmal felkerültek a kacskaringós, erőteljes
formák, elkezdett belőlem elszállni a feszültség, indulat. Társam próbálta tompítani maga szinevel a hatást. Időnként rápillantva láttam rajta, hogy nem igazán erre számított, viszont a színek kiáradása belőlem egy idő után engem is csendesebbé, lágyabbá tett.
Egyre inkább képes lettem figyelni a társamra.
Rögtön utána nekiálltunk egy másik mandala elkészítésének.
melyen már a nyugalom, az egymásra figyelésből adódó harmónia jelent meg, s
színeiben is a pasztell színek domináltak. A mai napig emlékszem erre a 2
élményre- Magam előtt látom akkori magamat, a két említett színt, a feszültséget, amivel indult , és a lecsendesedést amit okozott a festés. a második mandala festés nyugalmát, boldogságát.
Akkor elhatároztam, hogy ezt a munkámban is fogom
használni, s azóta bizony sok tanítványomnak adott már jó élményt a
mandalázás sokféle formája. Nem beszélve unokáimról, kiknek ez természetes dolog már.
2012. október 28., vasárnap
Nagykovácsi Freinet tábor 1990. április
Az 1989-1996 közötti időszak jelentős fejlődési pálya volt
a Freinet pedagógia általános
iskolai alkalmazhatóságának
- Egyrészt rendszeressé váltak a Freinet - táborok / találkozók. Volt év , hogy két továbbképzésre is futotta a lelkesedésből, elszántságból, és az anyagi lehetőségekből.
- Sokunk pár ezer forintjából létrehoztuk a Magyar Freinet Alapítványt
- Elindult , és éveken át rendszeresen megjelent a Freinet Magazin, amelyben szót kapott mindenki aki úgy gondolta van mondani valója a Freinet –pedagógia alkalmazását, gyakorlati munkáját illetően.
- Rendszeresen összejöhettünk a Belvárosi Művelődési Házban (Bp. V. ker. Molnár u.) Ott volt mindenki, aki az un. Alternatív, vagy reform pedagógiák valamelyikével szimpatizált. A Waldorftól a Rogersen át, a Montessori és Jena-plán, a Lauder későbbi magyarországi elindítói, tanárai ugyanúgy, mint a különböző oktatási főiskolák, egyetemek tanárai, adjunktusai. Iskola kutatók, pszichológusok. Mindazok, akiket érdekelt, érintett a változtatás igénye.
- 1990-ben megjelent az első nagy összefoglaló kiadvány a Freinet -vel könnyebb címmel , az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola kiadásában . ( Ballangó Jánosné, Galambos Rita, dr. Horváth H. Attila, Staudinger Beáta szerkesztésében)
- Az ország lekülönbözőbb iskola típusaiban Attila vagy Rita vezetésével ismertetőket - rendkívüli nevelési értekezleteket- tartottunk páran, a Freinet pedagógia lényegéről, gyakorlatáról.
- A Pécsi Pedagógiai Nyári Egyetemen 4 éven át volt Freinet fakultáció is, szintén Attila és Rita vezetésével, s amelyben-háromban magam is vezethettem egy-egy műhelyt.
- 1990 tavaszára vállaltam, Klér Andreával (akivel a Búbánatvölgyi Freinet találkozón barátkoztunk ösze) hogy megszervezünk egy újabb, Búbánatvölgyhöz hasonló nemzetközi tábort / találkozót. Amely létre is jött 1990 április első napjaiban, tavaszi szünetben.
A tábor helyszínéül sikerült bérelnünk a Nagykovácsi Erdészeti Nevelő Otthonnak helyet adó Tisza kastélyt, minden szolgáltatásával együtt. Így igazán ideális helyszínünk volt a nemzetközi találkozóhoz. 50-60 fő volt a résztvevők száma, s többen az ott átélt élmények hatásra kezdtek hozzá munkájukban a Freinet pedagógia adaptációjához munkájukban. s később jelentős sikereket, hírnevet szerezve maguknak munkájuknak. A kastélyhoz tartozó nagy ős fás park, és a remek időjárás együttesen lehetőséget adott mindenkinek a szabadban való élmény gyűjtésekhez a haiku és ELf vers formák gyakorlásához. A tágas tanuló termek, meg a manuális tevékenységekhez adtak ideális teret. A kastélyban volt a szállás, 2- 4 -6 személyes szobákban. Modernnek számító , ízléses bútorzattal, Az étteremről nem is beszélve, ahol először sikerült megvalósítanunk, hogy a vegetáriánusoknak külön ebéd készüljön.
A nemzetköziséget 3 pedagógus képviselte. Walter és Marija Németországból és Líz nevű kollégánk Hollandiából. Mindhárman nagyon jól ismerték a Freinet pedagógiát, és gyakorolták is munkájukban minden nap. Másrészt nagy nemzetközi tapasztalattal is rendelkeztek, hiszen többször részt vettek a NEMZETKÖZI FREINET TALÁLKOZÓkon, a RIDEF-en is. Amelyet minden évben egyébként más országban tartanak több száz pedagógus részvételével,a világ minden tájáról. a mai napig,
Mindhárman tartottak nekünk műhelyt is.
Marija által ismerkedhettünk meg a jógá-val, s más relaxációs mozgás formákkal. Ami 1990-ben igencsak különlegességnek számított. Nem voltak még akkor Magyarországon jóga stúdiók, esetleg könyvekből lehetett valamilyen ismerettel rendelkezni e téren, főleg falun. A másik műhely amit Ők vezettek nekünk még ennél is rendkívülibb volt. S ez a MANDALA műhely volt. Én ott hallottam először - gondolom nem voltam ezzel egyedül- a mandalázásról. S mivel Freinet - táborban az ismertető szövegeknek van a legkevesebb tere, természetesen SAJÁT ÉLMÉNYŰ TANULÁSI formában. Amit a Freinet tábor Nagykovácsi. Mandala készítő műhely c írásomban részletesebben leírtam http://villanasok.blogspot.hu/2008/08/kapcsoldsi-pontok.html
Ez az ismeret aztán az életem során sokszor újra és újra szerepet kapott ha szükségem volt akár saját magamnak, akár diákjaimnak a lecsendesedésre. Itt készített egyik mandalám később, a törtek tanításánál kép kirakóvá válva, oktatási eszközzé minősült át.
Én is sok gyereknek, felnőttnek adtam tovább, remélem. (Utolsó osztályom egy mandalacsokorral búcsúzott tőlem az idén)
Én is sok gyereknek, felnőttnek adtam tovább, remélem. (Utolsó osztályom egy mandalacsokorral búcsúzott tőlem az idén)
Walter igazán hasznos tapasztalatait osztotta meg velünk, a téren, hogy a zene és a különböző tevékenységek milyen kapcsolatban állnak egymással.
Líz a Haiku és az ELf verselés szabályaival ismertetett meg bennünket. Amiket később szintén használtam munkám során a gyerekekkel. Mindkét vers-szerkezeti forma akkor még csak az egyetemen magyar szakot végzettek számára volt talán ismert. Nem lehett még HAIKU-s köteteket látni a könyvespolcokon. Egyáltalán a pillanat költészetéről azt hiszem semmit sem tudtunk. Itt viszont gyakoroltuk, elmélyülve egy levél, vagy fadarab , csigaház, vagy virág nagyszerűségében. Felüdülést, kikapcsolódást nyújtva. Líz instrukciója, igen egyszerű volt, : Sétáljunk a parkban és gyűjtsünk magunknak egy "tárgyat" (növényt, fadarabot, csigaházat, kavicsot, követ) bármit, ami megszólít, és a haiku szabályainak megfelelő versformában rögzítsük élményünket, gondolatunkat, érzéseinket. Ez teljesen más hozzáállás volt a Freinet-vel akkor ismerkedőknek , mint, amit továbbképzésről tudtak. Csak úgy sétálgatni, magunkra figyelni, a helyett, hogy jegyzet tömbbel kézben szorgosan írnánk az előadó szavait, bizony feszültség keltően új volt. Belső ellenállással, kétségekkel , a téren, hogy ez továbbképzés- egyáltalán.
A vers írásra szánt idő leteltével kicsit feszengve, bizonytalansággal, mások viszont fellélegezve, megkönnyebbülve , ült körbe a műhely csapata. Mindenki elmondhatta, hogy érezte magát, s persze kiderült, hogy a feszültség valamelyik formája mindegyikünkben ott volt. A versek elkészültek, amelyek az újságban aztán meg is jelentek.
Ezzel az érzelmi tapasztalattal - hogy nem dőlt össze a világ attól, hogy továbbképzésünk sétából, belső központunkra figyelésből, s azoknak szavakba öntésből állt, az ELF-el már sokkal könnyebben boldogultunk. Főként, hogy nem egyedül, hanem kis csoportokban hoztuk létre a 11 szavas verseket. A csoportok szimpátia alapján jöttek létre.
A vers írásra szánt idő leteltével kicsit feszengve, bizonytalansággal, mások viszont fellélegezve, megkönnyebbülve , ült körbe a műhely csapata. Mindenki elmondhatta, hogy érezte magát, s persze kiderült, hogy a feszültség valamelyik formája mindegyikünkben ott volt. A versek elkészültek, amelyek az újságban aztán meg is jelentek.
Ezzel az érzelmi tapasztalattal - hogy nem dőlt össze a világ attól, hogy továbbképzésünk sétából, belső központunkra figyelésből, s azoknak szavakba öntésből állt, az ELF-el már sokkal könnyebben boldogultunk. Főként, hogy nem egyedül, hanem kis csoportokban hoztuk létre a 11 szavas verseket. A csoportok szimpátia alapján jöttek létre.
A külföldi kollégák által vezetett műhelyek remekül kiemeltek bennünket a napi gondjainkból, feltöltöttek bennünket. Új utakat mutattak egyfelől magunk jobb megismerésére, másrészt diákjainkkal kapcsolatos munkánkban.
A tábor központi témája egyébként a középpont, a kör, a pont volt. Tehát ezek a műhelyek nagyon pontosan épp ennek a témának a megismerést, megélést szolgálták. Megteremtve és feloldva is azt a feszültséget ami kell egy új ismeret, információ célba jutásához.
A tábor központi témája egyébként a középpont, a kör, a pont volt. Tehát ezek a műhelyek nagyon pontosan épp ennek a témának a megismerést, megélést szolgálták. Megteremtve és feloldva is azt a feszültséget ami kell egy új ismeret, információ célba jutásához.
Az elmaradhatatlan újság készítő műhely, már nemcsak stenciles technikával, hanem fénymásolással dolgozott, s a találkozó végére létrejött Nagykovácsi Freinet Találkozó újságja. Ráadásul 2 nyelven. Magyarul, németül egyszerre.
Azt gondolom - így 20 év távlatából, és tapasztalatával- , hogy egy központi iskola és központi irányítás nélkül az egyéni utak nem képesek tartósan fennmaradni. S épp amikor a központ volt a téma, nem tudtuk, nem mertük megfogalmazni a legfontosabb belső vágyunkat ennek a központnak -iskolával együtt- történő felállítást. Megelégedtünk pályázati sikereinkkel, önmagunk eredményeivel, s nem láttuk a fától az erdőt! Talán nem hittünk eléggé abban, hogy összejöhet egy ilyen vállalkozás, vagy nem is akartuk ennek felelősségét vállalni. Bizonyára sok összetevője van. A tény azonban, hogy amíg a kis műhelyek pontosan, a meghatározott témának, célnak megfelelően működtek, a nagy műhelyek elmentek a lényeg mellett.
haiku: 3 soros vers, egy témáról ,látványról, hangról, gondolatról, érzésről. A verssorok szótag száma kötött
1. sor 5 szótag
2. sor 7 szótag
3. sor 5 szótag
Vannak más szabályok is, lsd.: wikipédia
http://hu.wikipedia.org/wiki/Haiku
Elf :11 szóból álló szabadvers
első sor :1 szó
második sor :2 szó
harmadik sor :3 szó
negyedik sor : 4 szó
ötödik sor 1 (lezáró ) szó
A névelő - a,az, egy, - nem feltétlen kell, hogy beleszámítson a szavak számába
mandala: Ősi kifejezési, rendezési forma világkép, ahol a középpontban maga az ember áll. JUNG felfedezte, hogy mind az egészséges, mind a sérült lélekre jó hatással van.
http://www.szantal.hu/index.php?link=news%2Fnews.php&parentid=207&topic=9
1. sor 5 szótag
2. sor 7 szótag
3. sor 5 szótag
Vannak más szabályok is, lsd.: wikipédia
http://hu.wikipedia.org/wiki/Haiku
Elf :11 szóból álló szabadvers
első sor :1 szó
második sor :2 szó
harmadik sor :3 szó
negyedik sor : 4 szó
ötödik sor 1 (lezáró ) szó
A névelő - a,az, egy, - nem feltétlen kell, hogy beleszámítson a szavak számába
mandala: Ősi kifejezési, rendezési forma világkép, ahol a középpontban maga az ember áll. JUNG felfedezte, hogy mind az egészséges, mind a sérült lélekre jó hatással van.
http://www.szantal.hu/index.php?link=news%2Fnews.php&parentid=207&topic=9
2012. október 17., szerda
Gondolataim és tapasztalataim a BESZÉLGETŐKÖRRŐL
Gondolataim a beszélgető körről általában
Tapasztalataim a beszélgető körrel kapcsolatban
Néhány
olyan példát mutatok be , ami a
beszélgető körrel kapcsolatos véleményeket rögzítette.
A beszélgető kört szokták a Freinet pedagógia egyik
jellegzetességének tartani. Kétség kívül fontos szerepet foglal el a mindennapi
életben, vannak pozitív és negatív oldalai egyaránt
A forma nem egyedül a Freinet pedagógia sajátja, mondhatjuk a legtermészetesebb „eszköz” közös dolgaink megbeszéléséhez. Ősi forma.
6-8 ember önkéntelenül, automatikusan kört alkotva
beszélget pl. busz megállóban, téren, szórakozó helyen, ha valami téma, esemény
összeköti őket éppen. A körben mindenki egyenlően jól látja, hallja a másikat , s a kialakul egy tér, amibe nem lehet csak úgy belépni.
Megvan a saját dinamikája a körben ülő/ álló beszélgetéseknek is
.
Ø Addig működik jól, amíg a közös
érdeklődés vagy bármilyen érdek fenntartja (pl. információkhoz jutás )
Ø Amíg minden tagja szót kap,
szót kaphat, ha mondani valója van, s ez nem jár kockázattal számára, Azaz nem
kell attól tartani, hogy bármilyen hátrány, megszégyenülés éri.
Ø Amíg minden résztvevője
szabadon dönthet arról, hogy egyáltalán megszólal-e vagy nem, s ennek sincs
negatív következménye.
Ugyanez a forma azonban lehet épp ellenkező hatású
is. Hathat súlyosan negatívan is, fenyegetően, ha a résztvevők egy részének,vagy akár egy tagjának az
a szándéka, hogy a kör egy, vagy több tagját „pellengérre állítsa”, megnevelje
vagy bármilyen más „erőfitogtatás” céllal nyomást akarjon gyakorolni a csoport egy, vagy
több tagjára.
Tehát maga a beszélgető kör léte vagy nem léte semmit sem
jelent. A lényeget a beszélgető kör minősége adja. Ami viszont a pedagóguson
múlik, s minden nap próba tétel elé is
állítja.
-
Mert mindig vannak olyan gyerekek, akik a végre megszerzett figyelmet
maguknál akarják tartani, jóval tovább, mint az a társaknak elviselhető lenne.
-
Mert az időhatárok mégiscsak korlátok, közé kell, hogy szorítsák a
beszélgetést.
-
Mert a metakommunikáció vagy megerősíti vagy, épp ellenkezőleg megkérdőjelezi
megnyilvánulásainkat, s persze a
gyerekekét is egymás szemében.
A beszélgető kör milyensége, a pedagógus
személyiségének tükre.
Tapasztalataim a beszélgető körrel kapcsolatban
o A gyerekek között mindig van,
akinek nem „szíve csücske” a beszélgető kör. Ez lehet időszakos, vagy
állandó hozzáállás is, viszont Tőle, tőlük fogjuk kapni azokat a fontos kritikákat, észrevételeket, amelyek
kapcsán beszélhetünk a csoport egészével
a - hogyan tovább? - kérdéséről a beszélgető kört illetően.
o Amikor a beszélgető kört ellenzők nyíltan megmondják, hogy Ők bizony nem akarnak mondjuk minden nap
körbe ülni és beszélgetni, kezdhetjük
hinni, hogy jól dolgoztunk.
Hiszen ha nyíltan, félelem nélkül mernek
„szembe menni” azzal amit a
többiek elfogadnak, akkor ott valóban toleráns , őszinte légkör
uralkodik.
o Hasznos, ha az ember kialakít magának, és gyerekeknek
is –egy jó rögzítési technikát a
résztvevők gondolatinak, véleményeinek rögzítésére. Eleinte ez én csak
magamnak rögzítettem, tanítás után, oly módon, hogy leültem és
rajzoltam annyi kis kört egy papírra
ahányan voltunk aznap , s igyekeztem
visszaemlékezni arra, hogy ki mit mondott. Később ezt úgy változtattam meg,
hogy mielőtt nekifogtunk volna
a beszélgetésnek mindenki, választhatott egy kis képet ami őt jelképezte aznap és azokat körbe ragasztva mellé írtam amit mondott. Ennek nagy előnye volt, hogy az
Életünk könyveibe így nyoma maradt a
témáknak, s szívesen olvasgatták később
is.
o A beszélgető kör gyakorisága, időtartama jó, ha
gyerekek igénye szerint változik,
mert így megőrzi helyét az osztály
életében, Nem lesz látszólagos időtöltés, hanem
valóságos tartalommal bír éveken
keresztül
o Egyetlen osztályom sem
volt a Freinet-s évtizedeim alatt
akiknél szakadatlanul,
változatlan formában működött volna beszélgető kör. Viszont minden beszélgető
körrel kapcsolatban nyílttá tett konfliktus, nagy segítséget jelentett a
konfliktusok természetes voltának elfogadásban, Vagyis jó gyakorló terep volt,
más jellegű problémák megfogalmazásához.
1 évfolyam 1990-91
3 évfolyam 1996-97
A
fentebb említett technikával -
rögzített - beszélgető kör 2007-ből 3. évfolyamon
2012. október 10., szerda
Tanulást segítő tér a Freinet pedagógia gyakorlatában
1989 őszén, mikor már eltökélt szándékom volt a Freinet
pedagógia adaptálása a véletlenek is segítségemre voltak. Az iskola vezetése
épp akkor tudta cserélni irodabútorzatát. Így aselejezésre kerültek régi
fotelek, melyeket megkapott az osztályom, kérésemre. Egy 3 személyes fotel és 2
db egyszemélyes fotel került be az osztályterembe, valamint egy nagyobb szőnyeg, amivel azonnal ki tudtam
alakítani egy nagyon jó beszélgető, olvasó, játszó, pihenő sarkot meglévő
könyvespolcainkkal. Szerencsére a terem is
megfelelő méretű volt mindehhez.
7 évvel később
egy jóval kisebb terembe kerültem, igaz kisebb osztálylétszámmal is, de ott már
nem lehetett külön sarkokat kialakítani. Ami jelentősen megnehezítette a
Freinet pedagógia alkalmazását. Akkor le kellett szűrnöm azt a tanulságot, hogy
a Freinet pedagógia alkalmazásának
alapfeltételei, közé tartozik egy tágas terem is, nem csupán különböző eszközök,
technikák.
A beszélgető, pihenő, játszó sarok mellett, a terem
másik részében létrehoztam egy műhelysarkot az által, hogy ott kapott helyett egy
nyitott polcon minden olyan eszköz ami, a festéshez, technikai jellegű alkotásokhoz
szükséges. Papírok, festő eszközök, fonalak, textíliák, ollók, ragasztók,
sablonok, s azok a munkakártyák, amik technikai jellegűek voltak. . valamint
egy iskolai pad és egy –irodai selejtezésből maradt -alacsony asztalka, ami
ugyanúgy volt étkezőasztal, mint munkaasztal. Mellettük helyet kapott betűnyomdánk is amelyet egy szülő
áldozatos munkájának köszönhettünk, is. Egy év múlva –pályázati pénzből- aztán
bővült ez a rész egy pentiumos számítógéppel, ami óriási dolog volt akkor. S
abban az évben, tehát 1990-ben az akkori elsősökkel még egy bábozó sarkot
is létrehoztunk, ami hol elvonulós beszélgetéseknek, hol bábozásnak adott helyet.
A terem többi részében a padok helye a feladatok
célszerűségének megfelelően változott. Hol 2-3 pad összetolva csoportmunkáknak
adott helyet, máskor egymástól eltávolodva egyéni munkáknak, vagy a falakhoz
tolva szabad teret biztosítottak a táncokhoz, különböző dramatizálásokhoz,
előadásokhoz.
Ha szükséges
volt még a folyosót is munkatérré alakítottuk, mint ahogy ez
a képen látható. Épp, a fényképezés legegyszerűbb formáját próbálják ki a
gyerekek a képen .S mivel ehhez a folyosón volt
megfelelő fényerő, így ott. De ez nem okozott semmi problémát, nem
zavarták közben a többi teremben folyó tanórát. Természetes volt számukra,
már ekkor, hogy figyeljenek másokra,
környezetükre.
Ehhez persze meg kellett tanulni az együttélés fontos
szabályait. Az eszközök használat utáni visszahelyezését, valamit az igények,
elvárások nyílt és pontos megfogalmazást, s azok komolyan vételét. A nagyszerű
az volt, hogy ez nagyon hamar élő, működő rendszerré vált, a negyedikeseknél is,
de következő tanévben az esősöknél is. Remekül lehetett egyidőben saját munkáját végezni
annak aki azt akarta éppen , míg
mások csoportban, vagy párokat alkotva
valami teljesen más feladattal
voltak elfoglalva. Mindezt kis hangerővel.
Mindenképpen hozzátartozónak érzem ehhez az
egységhez, a terem a falainak használatát is. A Freinet
pedagógia nagy hangsúlyt fektet a a gyerekek munkáinak, alkotásainak elismerésére. Ennek egyik nagyon
jó és mindenkor használható módja, azok kitétele az osztály falaira. Így
osztálytermünk falai a tanulók legkülönbözőbb munkáival voltak mindig tele.
Mégpedig mindenkiével. Ezt nagyon fontosnak tartom. Nem érdemjegy, vagy
bármilyen rangsor szerint! S főleg nemcsak a tananyaghoz kapcsolódóan. A falakon kaptak helyett a szabadrajzok,
festmények is. Így a gyerekek érezték, tudták, hogy ŐK a fontosak igazán.
Büszkék voltak arra, hogy mindenki láthatja a munkájukat. Akár egyedül, akár
párban vagy nagyobb csoportban dolgoztak
is együtt az adott alkotáson. S mivel a festés, rajzolás minden napos
tevékenységük volt, a falakon csak gyűltek a jobbnál jobb munkák, körülvéve
minket színeikkel, élményeikkel. Aki a termünkbe belépett legelőször azt vette
észre, hogy a gyerekek munkái mindenhol körül veszik.
A bemutató életképeket tartalmaz az első adaptációs évről
2000-től mikor új munkahelyre mentem, s fel kellett adnom a Freinet
pedagógia teljes körű alkalmazását, viszont azt a hozzáállást, végig képviseltem
osztályaimban, hogy a gyerekek munkái legyenek a falakon a különböző
demonstrációs táblák helyett. S ugyanazt tapasztaltam, mint korábban. A
tanítványaimat büszkeséggel töltötte el, nagymértékben segítette önbizalmuk
megerősödést
2012. október 4., csütörtök
Tanulást segítő eszközök a Freinet pedagógiában. 2. rész
Legfontosabb segítő eszközök közé sorolom a különböző
gyakorlásra, új ismeretekre motiváló SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ társasjátékokat.
Ebből nagyon sokat készítettem, Volt ami sikeresebb, hosszabb ideig használatban
volt. Volt amelyik nem, de mindegyik valamilyen adott probléma feloldására, megoldására
született.
A gyakorlás alapvető bármilyen ismeretanyag
elmélyítésében, viszont sokszor improduktív a mechanikus ismételgetés, viszont
ha ugyanaz a feladat egy társas környezetben, „játékként” jelenik meg akkor
mindjárt kedveltebb lesz. Ráadásul addig használható, amíg szükség van rá.
Bármikor elővehető, gyakorlásra, vagy csak egy jó kis játékra. Osztályfoktól,
háttértudástól függően ezek a legkülönbözőbb szintűek lettek, kezdve a
betű, vagy mennyiség
felismeréstől, a sok feladatos, összetett csapatversenyekig, ahol már az
együttműködés, egymás segítése,
vagy akár feladat csak együttes
megoldása, hozhatta meg a vágyott eredményt . A munkakártyákhoz hasonlóan ez a terület
is szerteágazó, és sok szemléltetést
kívánó, ami egy bejegyzésnyi
terjedelemben nem mondható el. Így most inkább
azokról az okokról, helyzetekről írok, amikor elősegítette az eredményes
tanulást .
Itt meg kell jegyeznem azt a tényt, hogy Freinet-s osztályaimban minden disz-es tanuló a többiekkel egyidőben
megtanult szabályosan olvasni, számolni, írni. Hiszen a társasjátékaimmal
célzottan, egy-egy problémára koncentráltam, így az eredményességhez
szükséges gyakorlások áthelyeződtek egy
másik síkra, amelyben szívesen vettek részt. Egyszerű szabályú , dobásos
játéktereket hoztunk létre, -az előző
írásban említett kollégámmal-.
Földön, vagy asztalon játszható verziókban. Dobás, feladat, lépés egyszerűségével.
Az olvasás megalapozása és a 10-es számfogalom
kialakítása sok apró mozzanatból összeálló folyamat. Jellegzetes akadályokkal,
amelyekkel minden tanulónak meg kell birkóznia. Viszont az, hogy kinek mennyi időre
van szüksége ahhoz, hogy stabil tudást
érjen el teljesen változó. Egy jó
társasjáték mindenkinek képes
elegendő időt adni a gyakorlásra.
Ilyen pl. az autópályás társasjátékunk központi
feladata, a rendszámtábla olvasás. A
dobások számának megfelelő mennyiségű rendszámtábla elolvasása, az „értelmetlen”
hangkapcsolatok gyakorlását teszi „értelmes” feladattá. Elengedhetetlen szakmai
szempontból ahhoz, hogy a tanuló képessé váljon a pontos betűsor elolvasására,
a kitalálás, következtetés helyett. Ezek a táblák korlátlan mennyiségben
variálhatók, aktualizálhatók.
A játék, társasjáték új síkra, más helyzetbe helyezi ugyanazokat a betűkapcsolatokat. Mintha nem is tanulás
lenne, holott a legkomolyabb gyakorlás folyik közben..
Fontos szerepe
volt a saját készítésnek is.
Mindegyik játék magán hordozta a NEKTEK
készítettem jelleget, ami már fél év
alatt átváltott a CSINÁLJUK EGYÜTT tevékenységgé, majd a gyerekek
saját maguk is elkezdtek
különböző tantárgyi alapú társasjátékokat készíteni az osztálynak. Szabályokat hoztak
létre, s kipróbálva a játékokat az is kiderült, hogy mennyire tetszik vagy épp nem tetszik a többieknek.
Minden mozzanata így a tanulási folyamat részévé vált, Önmagukról, társaikról.
1990-es évek
elején még nem is lehetett kapni a mai játékokat, s bár nagyon tetszenek és hasznosnak is tartom pl. a Djeco márkájú játékokat, vagy a különböző ÉV játékai társasjátékok
(Carcasson, Catan, 7 csoda, stb. Külön kiemelem a Montessori eszközöket,
amelyek nagyon hatékonyak. Jó ha be tud szerezni a pedagógus, vagy szülő párat belőlük, hiszen
kivitelükkel, szabályaikkal minőségi játékot
nyújtanak. De nem pótolják egy –
egy konkrét oktatási feladatra helyben
készülő játékot, akkor sem ha azok kivitelükben szerényebbek is.
Azt is mondhatnám, hogy Freinet pedagógia alapeszközei a szakmai
tudás mellett az olló, és ragasztó. Papír, festék és ecset.
A mellékelt
társasjáték a magán és mássalhangzó összeolvasásának gyakorlására szolgál. Most
csak egy mássalhangzó és a magánhangzók egy részével. Szabálya egyszerű. Annyit
léphet a játékos amennyit dobott, - a
dobással azonos mennyiségű betűkapcsolat- elolvasása estén. Ha nem tud annyi „rendszámtáblát” elolvasni
amennyit dobott, akkor annyit lép előre amennyit el tudott olvasni. Szándékosan nincs jelölve a rajt és cél, hiszen lehet -ha matematikai fogalmat is akarunk hozzákapcsolni finoman- 18-tól az 1-ig is haladni. Megállapodás kérdése tehát, hogy hol kezdődik a játék menete,Ez utóbbi esteben megfigyelhetik a gyerekek az elvétel mechanizmusát ami matemetikai szempontból szintén fontos terület, s egyáltalán nem egyszerű egy elsős tanuló számára .
Új betűk tanulásakor természetesen nő a rendszámok
mennyisége. Előzni lehet. Hiszen 2 sávos
a pálya. Ez egy gyors játék
ami első évfolyamon szintén fontos
szempont még.
A másik játék
az első évfolyam végén készült segítségemmel. Alapját az a tanuló
készítette, akiről korábban már írtam a Krakatau vulkánnal kapcsolatos probléma
felvetése okán. Ez már bonyolultabb szabályú, célja a számok helyének is megkeresése, nem csak mechanikus előre lépés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



