2013. május 7., kedd

Munkakártyákról bővebben 4.rész

A legismertebb  munkakártya fajta   a különböző manuális alkotáshoz szükséges  "művelet sor",  ismertető / emlékeztető.
Ez az,  ami manapság már   széles körben  használt -többnyire könyv vagy  füzetecske  formában  kapható segédeszköz. Habár nem  kifejezetten az iskolai oktatást célozta meg , viszont  egy  Freinet  osztály  könyvtárban  kiváló eszköz lehet arra, hogy a gyerekek tárgy alkotását technikai   módon segítsék.
A '90-es  évek elején ezekből a könyvecskékből még alig lehetett   látni, talán egy-két origami könyv kivételével. Így amikor egy új technikát mutattam  , akkor arról egy nagyon egyszerű kártyát is készítettem EMLÉKEZTETŐÜL, hogy  bármikor   elővehető lehessen számukra. (pl. a képen látható géz lappal  történő  festésre emlékeztető munkakártya, ami a hátterek kialakításának praktikus és jó  eszköze volt. Vagy a nyomat és a  , gipszforma készítés kártyái. .)
Ezért  ezek  a munkakártyák  nagyon egyszerűek, sokszor még műveleti rajzot sem tartalmaznak, csupán visszautalnak képi módon  egy  korábban közösen  végzett  tevékenységre.     Más kollégáknál, viszont igazán szépen megkomponált, minden  részletében jól kidolgozott megvalósulásával találkoztam.
 
Ehhez a kategóriához sorolnám  viszont azokat a
munkakártyáimat, amelyek valamilyen játékot őriznek. Ezekkel lehet egyedül vagy csoportosan is  játszani.  Igen kedvelt   volt  diákjaim  körében,  pedig csupán bizonyos   gyakorlási tevékenységekre  találtam ki. (pl olvasás, írás,  szabály tartás) Szívesen  használták szabadidőben  játék gyanánt
 
Az egyik szó lánc alkotásra használt (olvasási ) gyakorlat.
 
A másik itt bemutatott  munkakártya pedig  kreatív  vers írásra használható. Jelen esetben egy  költemény  az alap, amely az akkori Kincskereső c. folyóirat egyik számában jelent meg. Ezt a technikát  feltűnően kedvelte  minden  osztályom, s  maguk is választottak  verseket, s lemásolva, szavakra vágva   új  versekké  formáltak.
Ez  ugyan nem Freinet találmánya,
hanem a  XX. sz. dadaista íróinak egyik kísérletező -tapogatózó út kereséséhez  köthető. Én a Búbánatvölgyi Freinet táborban ismerkedtem meg vele , remekül bevált, beillett a szabad szövegalkotási  technikáink sorába.
 
 
Freinet számára kiemelten  fontos volt a gondolatoknak, érzelmeknek  másokkal  történő megosztása   osztályaiban. Diákjait arra  ösztönözte, hogy a nekik legjobban tetsző témákról írjanak, akár megtörtént, vagy elképzelt dolog volt az. Meghatározott ritmus  szerint  -minden  nap- megkívánta, hogy a gyerekek bemutassák legkedvesebb szövegeiket
Celestin Freinet et Ecole Moderne : Simone Baniol és Marin 1988 Párizs- Ősz Gabriella fordítása 30.old
Ezzel én teljes mértékben  tudtam azonosulni, s kerestem  az ehhez  vezető  könnyen  megvalósítható formákat is.

2013. május 5., vasárnap

Munkakártyákról bővebben 3.rész

Harmadik évfolyamtól az irodalom és   történelem összekapcsolódása  igen kedvelt anyag rész., Ma már a tankönyvek gazdag képzőművészeti alkotásokkal és  fotókkal  bővítetten tárják a gyerekek  elé a  korszakokat, ami bizonyára  kedveltebbé, érdekesebbé teszi ezt az  anyag részt, de úgy látom, hogy a   a '90-es évek elején készített munkakártyaim többet  adtak a gyerekek  számára ennél.  

Ennek illusztrálására most a Nemzeti  dalhoz készített, munkakártyákat   veszem sorra.

Mivel a munkakártyák  egyszerre  kerültek bemutatásra, így a  rajta  lévő kép anyag - egymás mellettiségükkel széles skálán mozgó vizuális  ismeret anyagot  tartalmaz. Egyrészt a  kor történeti, másrészt a  karakter ábrázolásban és  jelenre  utaló átkapcsolásokkal  (Nemzeti múzeum, zászló) "szólította"  meg  a gyerekeket.
Másrészt a feladatokat úgy állítottam össze, hogy azok mindegyike   kapcsolatban legyen  a Nemzeti dallal, de más - más aspektusból közelítse  meg azt.
Így  mindenki megtalálhatta azt, a - neki leginkább megfelelő-  megközelítési módot, ami személyes élménnyé  emelhette  számára ezt - az amúgy kötelező, és teljes  egészében- - megtanulandó  költeményt.

Március 15-t már  addigra sokszor  megünnepelték  a gyerekek  az óvodától kezdve, viszont a tapasztalatom az volt, hogy  ismereteik e téren  teljes mértékben összekeveredtek  más   nemzeti ünnepek eseményeivel, korszakot és műveket, eseményeket tekintve is. Persze ez természetes , hiszen csak az ünnepléshez kötődő élmények, ismeretek halmazából  kiemeltek valamit ami  számukra  fontosabb, meghatározóbb   volt a többinél.

Én azt céloztam meg ezekkel a kártyákkal, hogy válasszanak kedvük szerint egy utat, amit bejárva sajátjukká tehetik, így  mélyebben rögzíthetik a műhöz kapcsolható ismereteiket. Ez egy  fordított  út,  fordított megközelítés mód. Először legyen  egy élmény (vizuális, auditív,  feladatbeli) s annak kapcsán jöjjön be  a mű ami tanulandó tananyag.

Lehetett ez  zenei kapcsolat
Belső-kép kapcsolat
Hangulati - érzelmi kapcsolat
Vizuális élmény kapcsolat
Elemző-analizáló kapcsolat.
Mindegy. A lényeg, hogy személyes legyen ez a kapcsolat. Róla szóljon, az Ő saját   világához kapcsolódjon.

S mivel a kész produktumok bemutatásra, ismertetésre kerültek, az is   rögtön látható, tapasztalható volt, hogy  hány féle képen  viszonyulunk ugyanahhoz a témához. Így a tolerancia gyakorlottá, az élet természetes részé vált.  S minden  ilyen   egység azt   mutatta meg számunkra, hogy mennyivel gazdagabbak vagyunk a   sokféleségünkkel, mintha  csak egy megoldási mód lenne az igazán jó  válasz.

Az persze nem volt  kérdés, hogy a verset meg kellett tanulni, sőt akár  többet is az adott témához kötődően.  A vers tanulás technikája  azonban már egy  másik kérdés. Ha megvan  a szándék, a vágy,  vagy  akárcsak elvárás , akkor  azt  is meg kell tanítani, a gyerekeknek, hogy  hogyan lehet egy  verset hatékonyan, könnyen  megtanulni. S ez a  technika  nem  feltétlen a végnélküli újra olvasások módszere. De erről majd  egy másfajta munkakártya  kapcsán  esik szó a későbbiekben
 

2013. május 1., szerda

Munkakártyákról bővebben 2.rész

Negyedik osztályban  olyan technikai szinten olvastak tanulóim ( mindannyian), hogy a tankönyv  anyagát már gyakran ki lehetett  pótolni más irodalmi anyaggal. Akkoriban volt egy nagyon színvonalas irodalmi  folyóirat (Kincskereső), épp ennek a korosztálynak . Így  onnan választottam  a kiegészítő írásokat az osztály számára.
 
A szöveg alatt megjelenő pár feladat az én céljaimat szolgálták, hogy lássam mennyire  értették meg  szöveget tartalmilag. Ezek  nagyon egyszerű, mindenki számára  teljesíthető  feladatok voltak  már ekkorra.  Az hogy a  válaszokat  írásban kértem,   az írás gyakorlásának voltak   eszközei. A megoldásokat  természetesen   füzeteikben ellenőríztem,  mialatt Ők a - jelenleg 2 -  munkakártya feladait átolvasva, s   meghozva  saját  döntésükket, hogy melyiket választják. annak  megoldásával voltak elfoglalva.
 
Az irodalmi/ történelmi anyagok számtalán   megnyilvánulásra  adtak  módot, s  ez számukra  teljesen természetes is volt  már. Nekem, meg az volt fontos ebben a folyamatban,  hogy  a feladat maga legyen érdekes, és lehetőséget adjon számukra valamilyen csoportos, vagy épp önálló, elmélyülős tevékenységre.  Foglakozzanak érzéseikkel, amik az adott  írás nyomán feljöttek bennük. Amikor ők elkészültek a feladattal ( ez időkorlátok közé  volt szorítva,), következett az eredmények  bemutatása.  Felovasták írásaikat, -mindenki- , s ha voltak csoportok amik a feladat megoldása köré szerveződtek akkor  ők bemutatták produktumukat. A sok, spontán módon létrejött csoportmunka nyomán megtanultak feladatra szerveződve  egymással jól együttműködni.
Mivel a közös érdeklődés volt az, ami,   a csoportokat alkalmilag ily módon létrehozta, állandóan változott a csoportok összetétele, s ezzel együtt, együttműködési technikáik nagyon sokat fejlődött. Vitatkoztak, megbeszéltek minden lényeges  elemet a munka során. Majd mikor összeállt, amit elképzeltek, jöhetett az "előadás" Az irodalmi vagy történelmi  anyag  így élővé vált számukra. Személyesen  kötődtek hozzá. Mindenki talált / kapott szerepet ha részt akart venni a közös munkában.
De aki egyedül akart a saját gondolataival dolgozni annak is módja volt erre ,mert feladatok összeállításánal erre mindig külön ügyeltem.








2013. április 28., vasárnap

Munkakártyákról bővebben 1.rész

Amiben én nagyon  mélyen kapcsolódom Freinet szellemiségéhez  azt hiszem az, hogy  tapasztalati és érzelmi szinten  úgy gondolom, érzem, látom,  hogy mindenféle  tanulási folyamat személyes története minden  gyereknek, felnőttnek egyaránt. 
Már  a pályám kezdetétől az a vágy  hajtott, hogy  minél sokrétűbben és  lehetőleg élvezetes módon tudjam a gyerekeknek  átadni azt, amit épp a tananyag tartalmazott,vagy hozzá kapcsolódott.  
Ezt mindenféle  szemléltető-eszközökkel, feladat-típusokkal  próbáltam  megvalósítani. Amelyek  ha  jók is voltak,  bennem mégis  folyamatosan ott volt egy  rossz érzés, hogy ez kevés, nem  elég hatékony! Mindig volt akikhez nem ért el az amit szeretettem volna  átadni.
Nagyapám  aki nagyon jó  tanár volt  azt mondta egyszer   nekem. "Úgy kell tanítani, hogy a kettes tanuló is megértse" ! Mivel ez nem sikerült  általában úgy éreztem valamit nem jól csinálok! De mit? S  hogyan lehetne  még jobban közelvinni  a gyerekekhez -MINDEGYIKHEZ-  a tananyagot? Matematikát,  magyar, környezet, de  akár  a készségtárgyaknak nevezett  képalkotási, tárgykészítési  technikákat, örömöket?
 
Mikor  megismertem a  Freinet pedagógia "technikáit" , azonnal  tudtam, hogy igen, ezt kerestem eddig!  Ahhoz kaptam segítséget, útmutatást ami az alapkérdesem volt.: Úgy tanítani, hogy az osztályom mindegyik tagjához elérjen. Aktivitásra késztessen mindenkit!
 
Sok összetevőből jön össze  ez a végeredmény, ennek  csak egyik, de  nagyon fontos eleme a   MUNKAKÁRTYA, vagy pontosabban munkáltaltó kártya.
 
A munkakártya egyfajta kapcsolatteremtési és közlési és közeledési mód az átadó és  befogadó között.
 
Szándékosan nem  írtam  pedagógus és  diák  viszonyt, mert ahogy  elnyeri szerepét, helyét a munkakártya egy osztály életében-, már  a gyerekek is készítettek munkakártyát társaik számára, önmaguk önkifejezési formájaként. Sőt szülők,  főiskolai hallgatók is  megörökítették ottlétüket ily módon.
 
A munkakártyának nevezett  Freinet  eszköz ugyanakkor  nem egykaptafára készül. Valójában mindegyik más egy kicsit mint a többi. Ami összeköti mégis egy eszközzé ezeket a lapokat, az a céljában  és rendeltetésében található meg. 
 
Célja :
  • kapcsolatteremtés -kapcsolatfelvétel  egy adott tanulási egység és azt épp megismerő  között. 

A frontális magyarázat nagy része  elvész a tanulók  számára. Kevesen, és keveset őriznek meg belőle . Ami teljesen természetes. Ha azonban egy  munkakártyán megőrizzük személyiségünkkel együtt  -például képmontázsok, szóhasználataink által- mondandókat, akkor máris   visszakapcsoltuk őket abba  a folyamatba  amit korábban már hallhattak tőlünk.  A pedagógus egy Freinet osztályban tudja, hogy a frontális magyarázatai, ismeret átadásai a befogadás terén, igencsak korlátozottak az osztály egészét tekintve . Ezért  a fő gondolatsorának  leírása (rögzítése) egy  munkakártyára, a diákot segíti a későbbi feladatmegoldásaiban.
  • természetes tanulási folyamat biztosítása iskolai körülmények között is, hiszen minden gyermek eredendően rendelkezik a tanulás és fejlődés képességével, céljával, akaratával. Amihez  szorosan  kapcsolódik, hogy  mindenkinek saját útja, eszközrendszere  van ebben.
Ennek legjobb módja  a gyermek  részéről történő  választhatóság komolyan vétele. A felnőttek életében a választások rendszeresek. Vásárlásaink, tevékenységeink sorrendje esetében. A gyerek is könnyebben elfogadja azt az utat, hogy vannak feladatai, de van választási lehetőségei azon belül. A munkakártyával  ezért   könnyen lehet a differenciálás  útját  járni a pedagógusnak. 
Az  nyilvánvaló tény, hogy 
  • a kellő gyakorlat, begyakorlottságot, tudást  hoz létre, s hogy
  • minden  tudás  megszerzéséhez  vezető út egyéni idő alatt, és csak személyes részvétellel érhető el. Ami az egyiknek még nehézség az a másiknak már  lehet, hogy jól működő, alkalmazható  tudás.
  • Ha  a gyerek maga választhat a különböző feladatok közül, akkor  olyant fog választani amire  akkor éppen képes,
  • ami épp akkor  felkeltette az érdeklődését, 
  • amit úgy gondol hogy  egyedül, vagy kis segítséggel  el tud  végezni

  • feladatok kapcsolása az adott tananyaghoz  az adott fogalomhoz, témához , amellyel
  • a megértés és  gyakorlás  során az adott  téma körben ismeret, jártassság és tudás szintjeinek megteremtése.
A már korábban készült (akár  az előző  osztálynak ) munkakártyák  mindig a tanítványaim előtt voltak. Így  láttak azt az utat amit bejárták, és azokat a  kihívásokat is. amik még előttük állnak. Szabadon nézegethették, választhattak belőle. Akkor is ha  épp nem az ő tananyagukhoz kapcsolódott. Mivel tantárgyak szerint rendezve   voltak, olyan  lett mint egy mini könyvtár. S  úgy is működött. 

  • Természetes volt  mindenkinek hogy  szabad dejében  keresgélhetett, mindkét  irányban  -magasabb évfolyamoknak való, vagy korábban  már tanult anyag terén feladatok közül is. 
  • Mindenki maga döntött, hogy melyiket  választja éppen.  Nem volt  ritka  egy idő után , hogy  másnap vagy akár a következő héten visszatértek egy-egy olyan   munkakártyához, amit   korábban  nem választottak, de mégis  érdekelte  őket.
  1. Az új munkakártyákat először  mindig  bemutattam, elmondtam, hogy miért  készítettem, azaz , hogy én személyesen  hogyan vagyok részese  az adott folyamatnak ,   
  2. melyik  tananyaghoz készítettem, 
  3. de a feladatok  elolvasása az már az ő feladatuk  volt. Mert nekik kellett választani , hogy melyiket végzik el! 
  4. Ez nagyon megnövelte az olvasási gyakorlatok számát, ami megint egy fontos hozadéka volt  ennek a rendszernek.  Ráadásul  folymatosan gyakorolták  a  döntés hozatalt. Kicsiben, az akkori életkoruknak megfelelő szinten, kompetenciában .
  • A visszacsatolás  fontos része  ennek  a munkaformának is. Bár jellegében igen eltérő  a hagyományos pedagógia ellenőrzési módszereitől.
Egyrészt fontos visszacsatolás a pedagógusnak egy Freinet osztályban hogy ki milyen  feladatotokat  végzett el aznap - azon a  héten?
Másrészt a tartalmi ellenőrzése  is megtöténok a végén nyílvánosan az elvégzett munkáknak. Így egymás megoldsai kapcsán képet kapnak a többi feladattipus eredményeiről is. 

  • Ennek is több féle módja  van. Minél alacsonyabb osztályfokon vagyunk annál fontosabb a személyes  ellenőrzés. 
  • Vannak azonban olyan esetek is  ahol önellenőrző módon történhet meg az ellenőrzés.  
  • Feladattipus /  a gyerek és a pedagógus személyiségétől is    függő ez  a rész. Viszont  valamilyen reflektálás, korrigálási lehetőség minden képben kell  a folyamat végén.
  •  A  levegőbe " elszálló "  munkának semmi értelme. Ezt azért is tartom nagyon fontosnak elmondani, mert  a Freinet  módszert felületesen megfigyelők gyakran azzal summázzák ismereteiket róla, hogy Freinet osztályban  azt csinálnak a gyerekek amit karnak. Ez  egyáltalán nincs  így! Sőt!  
  • Egy Freinet osztályban sok választási lehetősége  van egy gyereknek, viszont ehhez felelősség, és  beszámolási kötelezezettség is társul a munkavégzést illetően. Amit azonban  valóban nem él meg  szorongató  kényszerként, csak abban az esetben, ha teljes mértékben elhanyagolta a munkavégzését. Ez azonban igen ritkán fordul elő. Hiszen  választásait  aktuális állapotához igazíthatja, s van  módja, ideje  korrigálásra is.
 
Az alábbi 3  MUNKA KÁRTYÁT harmadikos tanulóimnak készítettem 1993-ban. Új tananyag résznél  tartottunk  nyelvtanból,  a  melléknév  fogalmánál.
Természetesen volt egy  "előadásom, bemutatóm, ismertetőm" a melléknév fogalmáról, helyéről a szófajok között. Ez azonban kevés ahhoz, hogy a gyerekek  felismerjék készég szinten  a mellékneveket. 
  • Hiszen először is meg kell érteniük, s felidőzhetővé kell válniuk magukban., hogy mit is  jelent  valójában az a fogalom, hogy melléknév
  • gyakorolniuk kell felismerését a szavak között
  • s majd  ha ebben stabil, tudással rendelkeznek még a fokozásukat is meg kell tanulni, aminál újra   végig kell  járni a fenti fázisokat.
Ez nem megy egyszerre  midenkinek, viszont mindenkinek el kell sajátitania.  Ekkor jó pl. ha van  munkakártyánk a folyamatról, amit lehet segítségül, kapaszkódóként használniuk.  Annyiszor  ahányszor  csak szükségük van rá.
 
A számok csak  a kártyák megkülönböztetését jelentik nem sorrendiséget..
 
 
Ez  a munkakártya onnan indítja  a melléknév fogalmának tanítását , ami biztosan megválaszolható már egy harmadikos  tanuló estében.
Ugyanakkor  szókincsbővítéssel, és élményfelidézéssel kapcsolja össze. Nem a gyereknek kell  "kibányászni" az emlékeit, hanem segít  azok  felszínre  hozásában. Erre szükség is van, hiszen épp az élményekhez, érzésekhez köthető szavakkal kell majd  dolgozniuk.
 
  • A képmontázs az, ami  elsőre "megszólítja" / vagy sem, gyerekeket. Választásában  tapasztalatom szerint ennek  fontos szerepe van.. Ezért is  két  különböző útról indítottam ezt a témát. A gyerekek  többségének az őz kedves, szeretett  állat, de ugyanakkor többnyire  csak képekről ismerik . Itt is  azoktól a fogalmaktól indultam amit ismerhet, bár ritkán használ valószínűleg, a mindennapjaiban. Tehát  aktiváló, szókincs bővítésként is szolgál a feladat első része.
  • A második rész is  szervesen kapcsolódik a képhez, mert egy  gondolatbeli   találkozást ajánlok fel neki, az őzzel vagy más a, akár képzeletbeli állattal, való találkozásra, olyanra   ami számára igazán érdekes  lenne. Mint  az előző  feladatban, itt is felhíva  figyelmét, hogy  más színnel emelje  ki azokat a  szavakat amiket melléknévnek gondol.
  Így  elsődlegesen azonnal  látható az ellenőrzésnél, hogy valóban  végig olvasta-e és megértette-e  a feladat minden  elemét, vagy sem?
  • Másrészt őt magát átgondolásra, tudatosításra  késztettem a feladat  elvégzést illetően.
  • Ugyankkor arról írhat, ami számára  épp akkor  a leginkább fontos. Hiszen azt akarom, hogy a melléknevek fogalmi rendszerét megértse. Ha érzelmileg kötődik hozzá, mélyebben  megmarad a fogalom maga is. Ami elengedhetelen ahhoz, hogy a későbbiekben bármilyen szóhalmazból ki tudja  választani a mellékneveket.
 
 
A melléknevek legelsősorban a színekhez köthetők persze a gyereknél.
 A melléknév  fokozását megelőzte egy kis  festés az árnyalatok erősséggét illetően s  jól felasználható volt  ebben az esetben,  egy két évvel korábbi rajt és matematik összekapcsolására készített munkakártyám is.




Majd  jött a melléknevek fokozásának  témaköre. A festési és   matematikai jellegű gyakorlatok -magasságmérés, grafikon készítés - ami  saját tapaszatalatukká emelte a fokozás szükségességét kifejezéseink  között. Most már csak a mindnen napi életben  használt  területeket kellett   mellérendelni és a megfelelő  terminusokat kellett hozzátanulni. 

 
 

2013. április 6., szombat

A gyermek kísérletezgetve felfedez (Freinet)

Freinet-s elsős osztályaim mellett korábbi osztályaimat ötödikes  korunkban is tanítottam heti 4 órában, egy másik új  iskolai program keretében. Akkoriban  indult  rajz szakos  kollégám Deszpot Gabriella vezetésével. Ebben a rajz és  technika tantárgyak összevonva és  kapcsolódva  a történelmi anyagokhoz, merőben új szemléletűvé tették  e két tantárgy oktatását a felső tagozaton.

Az  akkor már ötödikesekké  lett  volt osztályommal nagyon jó volt  az együtt munkálkodásuk és  kollégám programja is  igazán   szimpatikus  volt számomra. Nagyon sok  alkotás  készült, s  azok egy részét az elsőseim termében tettem ki  a falakra. Így az ötödikesek alkotásai mindig  szemünk előtt volt.
Az életünk könyve  tanúsága szerint, "megszólították" alsósaimat is  felsős társaik  alkotásai, s  szabad idejükben szívesen  készítettek  róluk "másolatot". Az itt bemutatott alkotások  is  így  készültek. 7 - 8 éves kisiskolások munkái láthatók a könyv lapjain.

A csendélet témája minden  évfolyam során tananyag rajzból valamilyen  szinten, Itt sem volt  másként, s már  túl is  voltunk ezen a tananyagrészen, mikor  új és  új   művek születtek a  görög  vázák ihletése  nyomán.

A nap bármely időszakában  használható munkasarok lehetőséget is  adott ezekre  az örömrajzokra, szabad alkotásokra. Hiszen nem kellett senkitől engedélyt kérni, s a szükséges eszközök is kéznél voltak mindig.

Így időről  időre megtapasztaltam  amit Freinet  a természetes  módszerről írt:
"A gyermek kisérletezgetve  felfedez egy csomó olyan dolgot, amely nincs  feltétlenül kapcsolatban azzal, amit éppen tanulnia  kell, de  amelynek megismerésével létrehoz egy bizonyos tőkét, amit beinvesztálhat egy későbbi tananyagba."(Celestin Freinet et Ecole Moderne : Simone Baniol és Marin 1988 Párizs- Ősz Gabriella fordítása 43.old.)

Könnyen belátható, ha  kis iskolás korban ilyen pontos  megfigyelésekre és   színvonalas  alkotásokra  voltak  képesek -anélkül, hogy ezt bárki  irányította volna - , felső tagozatban, mikor   már ők  tanulták  a görög művészetet, mennyivel mélyebben  rögződhettek bennük  a  kor  stílus jegyei, művészi  értékei.
 

2013. április 2., kedd

A Nagykovácsi Táj-kertben (1999)

Freinet nagy  hangsúlyt fektetett a közvetlen környezet megismerésére. S mivel  számomra is  igen fontos  volt mindig a  falunkkal való természetes és  gyakori kapcsolat , így  osztályaimnak a  legkülönbözőbb  helyi  tanulmány utak, kirándulások rendszeresek  voltak, Ezekből jó néhányról be is számoltam már. Most azonban egy  olyan kirándulás emlékképeit mutatom be  amik korábban  nem jöhettek volna létre, hiszen egy akkor   friss   magánvállakozás a  TÁJ-KERT volt az úti cél.

Fiatal   házaspár nem sokkal korábban hozta  létre a  Nagyszénás oldalában, tehát a "falu  felett" azt a szabadidős kertet amelybe  a pónikkal, csacsikkal, birkákkal, kecskékkel való ismerkedés, egy ügyességi játszótérrel    volt kiegészítve.

A hozzá vezető út maga is  jó kihívás volt másodikos tanulóimnak, hiszen elég nagy színt különbséget kellett gyalog leküzdeni a meglehetősen meredek hegyoldalon. Mindezért persze   pótolt bennünket a csodás  falura néző panoráma.  Többeknek ez teljesen  új élmény volt, mert nem jártak még ilyen  "magaslatokban" gyalog.  Mások viszont  pont erről környékről jöttek minden  nap iskolába. A fenn és lenn viszonyai közvetlen tapasztalattá alakultak.   Nemcsak "képi" szinten, hanem  a levegő "ízét" is másnak érzékelve.
 
A táj-kert  megbújt / elbújt ugyanakkor  a fák  alatt, külön  elszigetelt  világot alkotva.
 
A hegyi kaptató kicsit kifárasztotta  az amúgy lelkes  osztályomat, s boldogan pihentek meg a nagy fedett terasz  asztalai melletti padokon , hogy étkezés  és  erőgyűjtés után  birtokba  vegyék  a táj-kertet. Invitálóként kecske tejet  kaptunk és kecske sajtot. Csupa olyan dolgot ami  akkoriban teljesen újnak számított diákjaim nagy  részének. Gyerek koromban én bizony rendszeres ittam kecske tejet. Akkoriban gyakran a tejhez-húshoz jutás  miatt tartották, viszont a kecske sajt nekem is újdonság  volt.
Gyerek koromban az nem volt még szokásban  falunkban.

Igazán jó hangulatú, élmény dús helyi kirándulásnak az Életünk könyvében is nyoma  maradt. Tizen éven túli emlék ez, de "átsüt" a rajzokon,  és a hozzá fűzött rövid mondatokon  ennek a napnak sok örömteli pillanata. Vezetett  persze a lovaglás élménye, de más élmények is  papírra kerültek  másnap amikor  az előző nap élményeit  beszéltük meg .
Bátran használták a montázsolást, nyomatos kép alkotást, hogy  az minél gyorsabban és  pontosabban  fejezze ki érzéseiket.
Íme: (rákattintva  nagyobb méretű lesz  és elolvashatók a gyerekek  gondolatai is)




A lovagláson kívül azonban más  témájú rajzok is készültek a kirándulás után .Telve  vidámsággal, színekkel, s jó hangulattal.  Pontos lenyomataként ennek a napnak.

 
Freinet felesége és  egyben kollégája is - ki  maga is  grafikus volt- külön tanulmányt   írt a gyerekrajzok  szerepéről, fontosságáról. Külön kiemelve, hogy a rajzok, festmények  vagy más technikával készült képi alkotások  sokkal több információt  hordoznak  mint  a leírt szavak.
 
Erre a fél napos kis   kirándulással egybekötött programra  nem igen emlékszik egyik résztvevője  sem -úgy gonodlom-. A képek azonban megőrizték azokat a mély érzelmi  megnyilvánulásokat amit a gyerekekben akkor  létrehozott.
 
S bár ezek elfelejtődnek, de  a képek  több év távlatából újranézve  előhozzák azokat a mélyen ülő érzéseket amelyek akkor  bennük voltak..
 

RIDEF 1992 : Poitiers 2.rész

Fényképeket kerestem a folytatáshoz, de  úgy tűnik ez most nem jön össze. Majd később pótlom.
A TGV-vel tett fantasztikus  utazás  után egy  hatalmas  pályaudvaron találtuk magunkat, ahol a sínpárok száma minden  korábbi ismeretemet felülmúlta.

Nézelődni azonban nem igen volt  idő szerencsére, mert a jó szervezésnek köszönhetően hamar  megtaláltuk azt a kisbuszt, ami a város  szélén lévő táborba  vitt  bennünket. A szállás hely, meg minden egyéb körülmény igazán  nagyszerű volt, hamar  otthonosan éreztem magam  a nagy  parkkal  bíró táborban.

A következő nap már  munkával is telt. Szekciót - azaz  nagy műhelyt  választottunk magunknak.  Kati barátnőm és én a környezet védelmi csoportba   jelentkeztünk. (1992-ben ez még egyáltalán nem volt jelen a oktatásban). A fő nyelv az  francia  volt, de  csoportunkban volt  angolra fordító kolléga is - a lényeges dolgokat tekintve- s igen  változatos nyelvi és  földrajzi összetételű volt csoportunk. Ebben a  sok nyelvű, sok kultúrájú csoportban kellett  közösen megalkotni és  megvalósítani  a programunkat. Kíváló  SAJÁT ÉLMÉNYŰ TANULÁS volt ez.
Megérteni másokat - megértetni magunkat (nyelvi nehézségekkel  fűszerezve ) - és közösen létrehozni  egy  textúrát  annak érdekében, hogy azt a  teljes  tábor  elé tárhassuk majd  a végén, bizonyítván, hogy  meg tudtuk tervezni munkánkat és  eredményes  zártuk is azt.
 
Egy dologban mindenki egyet értet  nyilvánvalóan, hiszen  ezért  választotta   épp ezt a szekciót, mégpedig   a FÖLD védelmének  gondolata, szükségessége , időszerűsége.
 
A csoport  tagjai -pedig  véletlen szerűen  jött létre- képviselték  gyakorlatilag a bolygónkat, hiszen Brazíliától, Japánig  , Afrikán át, Európa számos országán keresztül.
 Le  Marais Poitevin -335- La Venise Verte
Foglalkoztunk ökológiai kérdésekkel, a víz szerepével, védelmével, s mindezekről  rajzok, írások, installációk készültek . Meghallgattuk egymás  gondolatait, s igyekeztünk közös   álláspontra  jutni. Dokumentáltuk a gondolatokat szöveges, vagy képi  formában. Kisebb és  nagyobb tanulmány utakra mentünk. Egyrészt a közvetlen környezetben - kilépve   a tábor  területéről is. Ismerkedtünk  hódok világával alig 200-re  a tábor  kerítésétől, természetes környezetében.  Másrészt egy  egy napos  kirándulás keretében  a dél-francia országi csatornákban csónakáztunk. A szövevényes, vizi világ felejethetetlen  élményével gazdagodva. Legnagyobb élmény azonban  egy másik alkalommal La Roshell-be az  Atlanti óceán partjára tett kirándulásunk volt.
 
Amikor nem kirándultunk vagy a környékkel  ismerkedtem, akkor  a délutánként bújtam a könyvtárat - amivel a szervezők felszerelték a  tábort. Különböző  iskolai újságokon,  saját kiadású könyveken , feladat és munka lapokon(kártyákkal) ismerkedtem meg  még jobban a Freinet  módszer  összetevőivel, lényegével.
 
Gyorsan elrepült az egy hét  amit  nagyszabású közös   esttel zártunk, ahol minden  szekció bemutatta mire  is jutott.


Zárójeles  megjegyzésem, hogy  éppen 80 évvel ezelőtt  1933-ban volt az első nyári Freinet tanfolyam Franciaországban , e pedagógia  iránt érdeklődőknek.

2013. január 29., kedd

RIDEF 1992. Poitiers-ban I rész. Megérkezés Párizsba

Munkám elismeréseként lehetőséget és  anyagi támogatást is. kaptam  Magyarországi Freinet Alapítványtól, hogy elmehessek és  részese lehessek egy héten át a POITIERS-i  nemzetközi Freinet  találkozónak. Köznapi nevén a R.I.D.E.F.-nek. Már korábban említett barátnőmmel Komáromi Katival és kollégámmal.
 
Már  maga  az utazás is  életre szóló élmény volt számomra. A 20 órás  vonatozás során, az elsuhanó tájakat igyekeztem  minél teljesebb módon megőrizni magamban. Aludni  nem igen tudtam, bár  volt fekvőhelyünk, de az izgatottságtól csak rövideket szunyókáltam, s  a  pirkadattal már a  folyosón  álltam , hogy minél többet  láthassak a körülöttem lévő tájból. Így ezek a képek oly mélyen rögzültek bennem, hogy  a mai napig "előhívhatók", felidézhetők bármikor.
 
Franciaországot a  reggeli készülődésében láttam meg tehát, ahogy  a falvai, kisvárosai "éledtek" .
Reggel 10 körül  gördült be   vonatunk - a legendás Orient expressz- az EST pályaudvarra., s onnan talán délután 2 körül  volt  csatlakozásunk a  TGV-re,  Mindössze bő 3 óránk volt arra, barátnőmmel, Katival, hogy  Párizst "megismerhessük. Így  úgy döntöttünk, hogy nem indulunk a  nevezetességek megtekintésére, hanem a "hétköznapi" Párizst  "térképezzük " fel. Mindent ami utunkba került, az alatt a  3 óra alatt. Sétáltunk  a Szajna  partján, átmentünk 2 hídján. Betértünk egy templomba,  és egy   könyvesboltba, egy pékségbe és egy áruházba. Ettünk egy szendvicset és  beültünk egy  mellékutcában egy  kávéra is. Mentünk csak a  fejünk után, szabadon, ügyelve  arra, hogy  kellő közelségben legyünk azonban a pályaudvarhoz is. Az idő gyönyörű volt. Körülölelt bennünk a fény, ragyogtak  a fák levelei és a hófehér házfalak, csillogtak az ablaküvegek. Mint minden  városban  valószínűleg, de  ez más  volt mégis. Ez PÁRIZS  volt  Álmélkodtunk és  boldogok voltunk  már  attól a ténytől is, hogy  ott sétálhatunk ahol  vagyunk éppen.

Vettem egy útikönyvet Párizsról,  s itthon beleragasztottam saját  fotóim egy részét. Azokat amelyek illetek az album képeihez

2013. január 24., csütörtök

NAGYKOVÁCSI gyerek szemmel 3.rész FORRÁStól a GESZTENYEFA sorig

A falu túlsó  végén  ered a PATAK. Amely aztán kiszélesedik  egy  200-300m2 alap területű tóvá, aminek  Bánya-tó volt akkoriban a neve. Be nem igen merészkedett senki, mert legendák keringtek mélységéről, iszaposságáról- Viszont a béka-koncertek bezengték a falu  felső  egyharmadát biztosan.
Az uticél e forrásnak a megkeresése  , felfedezése , majd a faluban  végigjárni a patak útvonalát. 
Itt egy másik szülő volt  ebben az esetben  a szakember.Végzettségére nézve biológus. Az  Ő segítségével ez egy valóságos  tanulmányi kirándulás lett, nem csupán egy kellemes séta. Mérésekkel,  ökológia összefüggésekkel. Kezdetnek egy rövid séta után  a csoport  megérkezett a forráshoz. Itt  az osztály  jelentős része még sosoem járt, így mindenkire   nagy hatással volt ez a találkozás.  Az 5cm átmérőjű vas csövön keresztül  tört  a felszínre  a víz , ez maga  a naygbetűs  FORRÁS.  A gyerekekre  ez a mini forrás is nagy hatással volt. Meg is értem. Nekem is   gyermekkorom  meghatározó élményei közé tartozott mikor forrásvízért mentünk) pedig saját kutunk is volt, de  az  mégis  az egészen  más  volt). Varázslatos  dolog  valaminek az eredetére érni. Megtapasztalni, hogy amiről oly sokat hallottak, olvastak -akár  a mesék során is- a valóságban is,  varázslatos. A kristálytiszta  vízben megfigyelni a benne élő apró vizi élőlényeket.
Büszkén írták  tanítványaim, hogy van egy 5 cm-es  vízesésünk! A forrást aztán  végig kísérte a csoport ,  eredetétől a   falu határig, s talán tovább is mentek volna  mellette, ha nem kellett volna az iskolába visszamenni. Közben  igen  komoly  gondolatok,  kérdések  foglalkoztatták  Őket, amiről -már  a teremben-  írtak, rajzoltak, montázsoltak is   a többiek és maguk számára.
 A környezet-szennyezés lépten-nyomon szemük elé került, s nem is  volt alaptalan a kérdés: Lesz-e vizünk  2000-ben? Hiszen még  sok helyen az emésztő gödrökből cső vezetett a patakba- hogy ritkábban kelljen  a tulajdonosnak a  szippantósokat hívni,  drága pénzért. Ez  szerencsére  megoldódott a  falu csatornázásával  később. 
De ez a kirándulás  inspirálta  a víz építő és romboló munkájáról készült összefoglalót épp úgy, mint a térképen  világ legnagyobb helyeinek  megkeresését, összefoglaló rajzának   lemásolást
 
A patak útját  követve először  egy  hídhoz értünk, Innen  lehet  2 irányba  indulva  a falut az erdőn keresztül gyalogosan  elhagyni.  Ez volt  régen  a falu vége. Ezen a ponton  már  200 éve áll  egy kő kereszt,  amely az egyik kislányt nagyon megérintette és  lerajzolta.
 
Kanyargósan, több utcát érintve követtük a  patak útját, míg elértük a Kastélyt, ahol visszafordultunk. Itt még  megemlékeztünk a falu gesztenyefa sorának történetével, s megtömtük zsebeiket  is   a fénylő gesztenyékkel, hogy később majd  bábok készüljenek  belőle.

2013. január 17., csütörtök

NAGYKOVÁCSI gyerek szemmel 2. rész ÉPÜLETEK

Az épületekkel történő ismerkedés építészmérnök szülő segítségével jött létre. Ez által új szemmel kezdtünk nézni a falu építészeti emlékeit.
Nem csupán vizuális élményként, hanem más nézőpontból közelítve a régi épületekhez, feltárultak szépségeik, érdekességeik is.
Megismerkedtek  a gyerekek a födém, alap, vályog , boltív, zsalu, tervrajz, makett fogalmával, mégpedig úgy, hogy mindazt a valóságban is  láthattak,  és szakszerű válaszokat kaphattak felmerült kérdéseikre.
Megtudták, hogy milyen fázisokon megy keresztül egy épület "megszületése". Milyen szakmák együtt munkálkodása szükséges hozzá, s azt, hogy bármelyik hiánya milyen következményekkel járhat.Tehát egy komplex képet kaptak.
 Ilyen  "szemüvegen át"  nézni aztán a  környezetet , egészen más  hozzáállást eredményez, mint  munkafüzetben kitölteni az  aktuális oldal feladatsorát.
 
A Freinet pedagógia jó néhány dologban különbözik a többi alternatív "reform" pedagógiáktól
Az egyik mindenképpen ezek közül a szülők, - esetleg különböző szakemberek- bevonása a tanítás   folyamatába.
Ennek igen komoly pozitívumai voltak. Egyfelől a szülők így jobban megismerték az iskolai tevékenységet, reális képet tudtak kialakítani az ott folyó munkáról. Ennek következtében támogató magatartásuk szilárd volt. Temészetesen nem vélemény - és kritika mentes, viszont őszinte és megfontolt, együttműködő.
 
A gyerekek valóban azt érezhették, hogy egy nagy közösség tagjai, ahová szüleikkel együtt tartoznak. S nem utolsó sorban az ismeretek tárháza sokat bővült mindenki számára, személyes élményeikhez kötődve .
 
Más úgy megismerkedni egy pékséggel asztalos műhellyel, vagy akár a helyi vízi világgal, épületekkel, csillagokkal, hogy hol egyik, hol másik szülő az, aki szakembere is területnek . Könnyebb kérdezni , elfogadni gondolatokat attól akit nap mint látunk, akit ismerünk.
Mint ahogy ez korábbi bejegyzéseimben már részletesen bemutatásra is került
 
A falunak legrégebbi két szintes  épülete   a "kastély" . Építése az 1800-as évek  közepére tehető.
A Wattay-Teleki-Tisza kastély klasszicista  épülete és parkja jó állapotban őrződött meg a Földművelésügyi Minisztérium kezelésében.  (Történetéről a Nagykovácsi Tisza kastély kereséssel   számos  jó  írás, fotó  található, erre nem térek most ki)
 
Ez volt a Nevelő otthon , ahonnan diákjaim egy része járt hozzánk.
 
Így  ott jártunkkor   az osztály  megtekintette nevelő otthonos  társaik , hálószobáját és tanuló termeit  az ebédlőt, játékaikat, és a hatalmas , szépen gondozott parkot. Beszélgettek kollégáimmal , akik szülő pótlóként irányítgatták a  nevelő otthonos gyerekek  életét, segíttették tanulásukat.

A fényképeket  a gyerek készítették a kirándulás alkalmával.
 
Így utólag sajnálom, hogy ebből a kirándulásból kimaradt az  iskola, különösen a régi iskola "felfedezése". Mamár  bele venném azt is.